Bodrogi Dóra

gyógypedagógus, szakmai vezető

Mivel foglalkozol a Kaptárban?
Az én feladatom a szakmai munka koordinálása, a munkatársak szakmai támogatása és a hozzánk járó kliensek gyógypedagógiai ellátásának megtervezése. Minden hozzánk járó kliens komplex gyógypedagógiai és kommunikáció fejlesztésében aktívan részt veszek, csoportos és egyéni fejlesztő foglalkozásokat tartok számukra. A feladataim közé tartozik a hozzánk érkező egyetemi hallgatók gyakorlatának irányítása is.


Miért választottad ezt a munkát?
Mindig is érdekelt a pedagógiai pálya, az érettségihez közeledve született meg a döntés, hogy sajátos nevelési igényű személyekkel szeretnék dolgozni. Egyetemi tanulmányaim alatt találkoztam először súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekekkel és egyből beleszerettem a gyógypedagógiának ebbe a területébe.

Mit szeretsz legjobban a munkádban?
Igazán a mindennapokban elért (sokszor aprónak tűnő) eredmények azok, amik a legnagyobb örömöt jelentik a munkában. Mindig feltölt, amikor látom a boldogságot, amit az elért sikerek okoznak a klienseknek és családjuknak, vagy amikor sikerül megtalálni a fejlődés útját egy olyan fiatal esetében, ahol erre már hosszú évek óta várt a család.

Mit szeretsz legjobban a Kaptárban?
A családias közösséget, ahol mindannyian egy közös célért dolgozunk partnerként kezelve a klienseket és családtagjaikat. Valamint úgy gondolom, hogy új intézmény lévén a Kaptár nagyon izgalmas szakmai lehetőségeket és kihívásokat tartogat számomra.

Tanulmányok:

  • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar 
    Gyógypedagógus szakvizsga (Gyógypedagógiai szakértő, gyógypedagógiai gyakorlatvezető, vezetőtanár) 2022.
  • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar 
    Gyógypedagógus szakvizsga (Gyógypedagógiai szakismeret és gyakorlat megújítása) 2021.
  • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
     
    Szomatopedagógia szakirányú továbbképzés (abszolutórium)
  • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar 
    Gyógypedagógia BA (Autizmus spektrum pedagógiája, Értelmileg akadályozottak pedagógiája) 2016.

Továbbképzések, tanfolyamok:

  • Kinesio-tape alaptanfolyam 2021.
  • JóLenni, etetési és evészavarok komplex korai terápiájának elméleti és gyakorlati alapjai 2019.
  • A kutyás terápia fejlesztési lehetőségei óvodásoknál és kisiskolásoknál 2017.
  • Az augmentatív és alternatív kommunikáció (AAK) alapjai 2017.